.. még egy szem hírt sikerült összekaparnom:
Minden hűhó nélkül az idei 7DRLPC végére is pontot tettek lelkes emberek.
Sőt, olyannyira elmaradt a csinnadratta, hogy csak az eredményről értesültem. Az sem valami friss.
Hát akkor most pótoljuk..
A mai prognózis - kevés hír sokszor, megannyi reflexió (ebből egy elég):
.. viszont két fontos newsgroup épp ebben a pillanatban méltóztatott lerohadni. Ezért ezt itt most lezárom. Folyt. köv. (még ma).
Ma még egy hírcsokor várható. Főleg, mert közben kihirdették a 2008 7DRL PC közönségszavazásának eredményét is (nem ma, nem tegnap..), arra meg mindenképpen sort kell keríteni.
Lassan ide is eljutottunk. Belevágok az első travelogue-ba.
A kivégzés módja: Linley's Dungeon Crawl.
Fegyvernem: grey elf stalker.
Dungeon státusz: tiszta.*
Cheat: most nem.
Félreteszem illúzióimat. Elsőre nem fogok valami messze jutni. Megnyerni? Muha. Csak a lehető legtöbb dögöt kell magammal rántanom.
*Megszabadultam a kísértetektől, ennyi (del bones.*).
Magyarázza a bizonyítványt. Majd jól megmondja.
Az @ Play a GameSetWatch kétheti RL-rovata. John Harris vezeti. Ennél általában jobban.
Kezdetben a dolgok egyszerűek valának. Volt a Rogue, amelynek forráskódját az istenek (az ő végtelen bölcsességükben) megtartották maguknak.
Számosan követték a teremtői példát. Így született meg (többek közt) Moria, amely páratlanul termékeny utódot hozott a világra: Angbandot.
A Rogue Izráel mellett persze nemzé Ismáelt is. Őt a beszédes Hack névvel illették, örökébe pedig idővel a NetHack lépett.
A mostohatestvérek a szokásos módon jöttek ki egymással. Mindkettő a maga kis világának megfellebbezhetetlen pátriárkája, kultúrájának bölcse és főpapja, fanatikus rajongók egész seregei mozdulnak egyetlen parancsszavukra..
Tipikus hülye kérdés. Felvilágosult korunkban már tudjuk, hogy az ilyesmi eleve elrendeltetett. Tanulságos kudarcba fullad minden kísérlet, amely arra bazíroz, hogy egy *band-buzi meg egy hacklike-otaku majd jól elmondja a magáét a másikéról. Elolvasni természetesen attól még érdemes.
Személyes állásfoglalás: Én a mutánsokkal vagyok. *bandot mindenhova.
A múlt heti dömpinggel ellentétben olyan bosszantóan sok minden most nem történt.
A roguelike jellemzően az a bokszmeccs, ahol szinte folyton a padlón fekszünk. Kicsit konkrétabban: nyamvadt @ gyakran hal, és persze mindig méltatlanul.
Roger Barnett és hozzá hasonlóan pihent barátai kazalnyi jótanácsot és illemszabályt hordtak össze, pontosan az ilyen alkalmakra (elsősorban Agband-témakörben). Gondolom elég lesz csak az első tíz parancsolatot bemutatnom:
The Angband Etiquette Guide,
Ha nem lett volna elég, rengeteg van még belőle
Akkor a héten kicsit el is nézünk *band-irányba.
Az Angband Webcomic itt éktelenkedik, a szereposztás a következő.
Az országban ugyan megállt az élet, de annyi baj legyen: az igazán érdekes munkálatok zavartalanuk folytak. Úgyhogy mára jutottak hírek. Sőt, egy exkluzív, 'csakitt-csakmost' értsüléssel is szolgálhatok:
Ütemterv ide, ütemterv oda, tegnap belebotlottam ebbe a gyöngyszembe. A szabadfogású számítógépes kreatívkodásban a finnek mindig is megbízhatóan hozták az élvonalat, az entry levellel (ál)szerénykedő, első játékos szerző azért meglehetősen mérsékelt elvárásokat generált. Az eredmény természetesen instant rákattanás, wide screen retinákkal, éjfél után meg az üzembiztosan beálló 'hogykelekfel'-pánikroham. Ahogy az ilyenkor lenni szokott.
Pedig a Frozen Depths szinte pontról pontra szembemegy mindennel, amit a műfaji (hellyel-közzel: fantasy) roguelike-októl személy szerint várni szoktam: epikusnál sekélyebb lélegzetvételű; felhasználói mágia nincs; a játékkörnyezet homogén (legalábbis szűkös keretek között variál); bizarr fajokat/kasztokat lehet is egyből felejteni. Borzasztó közhelyes leszek: egy rátermett fejlesztő ezekből a megkötésekből is képes erényt kovácsolni. (Ez a fejlesztő esetünkben a Glowie névre hallgat, és itt lehet róla megtudni szinte semmit.)
A FD legnagyobb erénye mégis az, hogy hanyag eleganciával (és majdnem teljesen) megszabadult a rongyos banalitássá nyűtt, velejéig hamis kelto-germán Tolkien-mitológiától (már a könyökömön jön ki, komolyan). És külön kalaplengetés, hogy nem kezdett azonmód kézzel-lábbal más sablonok után kapkodni (alternatívnak tűnő, valójában erősen J.R.R.T.-kaptafás megoldások; cyberpunk-romantika; DIY világteremtés ától-cettig; egyéb malasztok), hanem elegánsan át-, túl-, egészen pontosan elébelépett a neológ maszlagnak: odahagyta az indogermán kultúrnépek szépen/szépre strukturált, épületesre glancolt eredet-meséit (csaúgy, mint a reneszánsznak a kezelhetővé szelídített okkult tudásról táplált hatalmi vágyálmait), és az azt megelőző, nyersebb és komorabb törzsi világ kereteit kotorta elő. (Ebben a témában tudom ajánlani Rudyard Kipling ugyan gyarmatias romantikától bűzlő, viszont egyértelműen remekbeszabott novelláját, a Kvikvernt. Tegyük hozzá a Beowulf-saga sötétebb tónusát, a minden roguelike alapját adó Orfeusz-narratívát, no meg a rengeteg hack n' slasht, és kezd alakulni.)
Félre líra s tudomány: egyszóval valamikor réges-régen, egy minden írott történelem előtti korban járunk, a világ egy közelebbről meg nem határozott, de kétségkívül igen-igen fagyos tájékán. És valahonnan a föld mélyéről még áthatóbb hideg kúszik elő.
Amikor már potyognak a madarak a fáról, a falu (geotermikus összefüggésekben kevésbé járatos) vénei úgy határoznak, jöjjön a jól bevált megoldás: lezavarják @-et a mélybe, ugyan vessen véget a Jégkorszaknak. Innentől sorsa elrendeltetett: ha visszafordul, a törzs ízekre tépi; ha megpróbál a bejáratnál kitelelni, odafagy, mint a kutyaláb; ha a mélybe merészkedik (ahol egymás után három főellenfél is várja), minden bizonnyal mortemként végzi. Ácsorogni unalmas, úgyhogy kezdődjön a játék.
A dungeon jéghideg, ráadásul @-et a kortárs haditechnika minden vívmányával (durva kidolgozású rézfegyverek, fűzfaíj) felvértezve, de egy szál ágyékkötő nélkül engedték útjára. Az FD játéktechnikailag az éhezés jól bevált mechanizmusát adaptálta a didergésre, illően kibővítve (például szegény @ könnyen megfázik, lázas lesz, legyengül). A hideg ellen kétféleképpen lehet védekezni: egyrészt a fantáziadúsan elnevezett csípős/forró ételekkel (kedvencem eddig a 'volcanic honey'), másrészt (amit minden rendes inuit már a bölcsőben megtanul) réteges öltözködéssel. Ennek megfelelően a hordott felszerelés listája is kibővül: külön-külön tartja számon a páncélt és az alá húzott ruhadarabokat (ez roguelike-ban vitán felül unikum):
Az egyes darabok színe (státusza) négyféle lehet: szürke (még ismeretlen); kék (normál); sárga (áldott); vörös (átkozott); a program jelzi, ha az adott kategóriából akad nálunk jobb is, és mindegyik elhasználódik, úgyhogy legyen nálunk mindenből tartalék.
És fölösleg is, ha @ elbírja. Ezeket ugyanis az (egy szem) Istennő oltáránál nagy mennyiségben fel lehet áldozni. (Ha az isteni nő már türelmetlenül ütögeti @ vállát, már jók is vagyunk nála egy - harc közben, vagy csak úgy ellőhető - imára. Nos, a világ megmentéséhez körülbelül ennyi hasznos külső segítséget várhatunk.)
Tolkien-ellenes felbuzdulásom ide vagy oda (ha egyszer elkezdtem ezen a vonalon lelkesedni, sajna végig kell vinnem), a választható fajok egyértelműen az általa adaptáltakra szorítkoznak: Human, Dwarf, Elf, a megszokott gyengékkel és affinitásokkal. @ ezenfelül lehet Warrior, Ranger, vagy Archer (könyvmolyok és más anakronizmusok eleve kizárva). Nagy meglepetés itt sem vár, az első ütni tud, a harmadik magyarosan nyilazni, a középső szokás szerint ehhez is, ahhoz is konyít.
Ami igazán nagyot dob, az a párját ritkítóan kivitelezett skill-rendszer. Minden egyes skill (most harminc van belőlük) egy pontba kerül, az aktuálisan megtanulható skilleket a karakter alaptulajdonságai és szintje korlátozzák. Ilyet persze már sokszor láthattunk. Már ritkább, hogy az FD lelkiismeretesen felsorolja a teljesült és a hiányzó előfeltételeket, intuitív módon jelöli, melyik skill elérhető, sőt szól, ha valamelyik elérhetővé vált. Apró dolognak tűnik, de nagyon megkönnyíti a játékosnak a fejlődés tervezését - utálatos doksitúrás/webtúrás nélkül is egyből látom, hogy például nincs messze az az idő, amikor kirúgom a ház oldalát:
Arról már volt szó, hogy fireball vagy távirányítású bélkiforgatás még véletlenül sem kerül @ kezébe, varázstárgyakhoz viszont éppen kellemes mennyiségben jutunk. Persze nem állom meg hozsánna nélkül: itt fehéren-feketén kitűnik, mennyit dob egy játék atmoszféráján a szokottnál bőbeszédűbb, jól megírt egy-két mondat (azért nem mindegy, hogy valamit egy kósza, indokolatlanul ottfelejtett láda mélyéről bányászunk elő, vagy egy kevésbé szerencsés elődünk fagyott ujjai közül csavarunk ki) tárgyat, és a lassanként szerencsére alapkövetelménynek számító vérfürdő-motor. Wand of bloodot használni például egyenesen szívet melengető élmény:
Komolyabban kritizálni egyedül a szörnyfelhozatalt tudom: értem én a koncepciót, hogy a fagyos ájerban lehetőleg sarkköri faunával kelljen megküzdeni - de könyörgöm, mit keres a föld alatt mondjuk a karibu és a rozmár, meg az egyszerre hideg és száraz környezetben a szúnyogok!? Az egyes ellenfeleknek leosztott különlegességekkel ezzel szemben semmi baj: a holló @ szemét célozza (a csordogáló vér egy időre lerontja a csapások pontosságát), az idétlen nevű snow-flake slug támadása belassít, a slush monster legkellemetlenebb szokása, hogy a hátunk mögött még egyszer életre kel tócsáiból. A kategóriában comic relief-díjas a 'carnivorous butterfly', és a jellemzően az első boss leküzdése után felbukkanó gonosz hóemberek.
Végül ami különösen jólesett: az egyes dungeon feature-ök gyakorisága kellemesen alacsony, azaz a játékos nem találkozik nyakra-főre az összes ötlettel (sokadik nekifutásra is bőven találkoztam addig nem látott dolgokkal). Valahol itt kezdődik az a bizonyos sokat hangoztatott replayability.
És egy legeslegutolsó jó hír: a Frozen Depths fejlesztése a tervek szerint még korántsem zárult le.
Értékelés: Best of
Platformok: Windows, Linux
A Frozen Depths hivatalos honlapja itt csodálható.
Erről is szót ejtek, hátha csak a nagyon kockák körében köztudott: folyamatosan, illetve pár hetes turnusokban zajlik az Angband (Variant) Competition. A szabályok? - mint a fakocka:
A kitűzött cél: leginkább megnyerni a *bandot. Lehet, hogy adnak ilyen-olyan nehezítéseket is, de miután a halott karakterek is játszanak.. just have fun.
A jelenlegi meccs a jövő héten ér véget, First Age Angbandban tolják (ez ilyen) és időre megy (a legkevesebb körben kéne nyerni); úgyhogy - ebbe már nem érdemes, de - nemsokára lehet nevezni..
Az Angband (Variant) Competition hivatalos honlapja.
Úgy látszik, RL-fronton is kitört a tavasz, méla hormon- és hullaszag, fejlesztések meg sehol. Alig-alig sikerült egy szem hírt összekaparnom:
Tény, ami tény, az RL-világot két nagy tömb uralja: egyfelől a rengeteg tagra rúgó, a legeslegpatinásabb tradíciókra (Rogue, Moria) visszatekintő *band-klán, másfelől a hozzájuk képest neológ, a tolkieni kulisszáknál valamivel áramvonalasabb fantasy-cuccokból öltözködő Hack-gang. A két ág megrögzött, helyenként homlokegyenest ellentétben áll egymással - még jó, hogy ez a játékosokat mákszemnyit sem zavarja.
Persze a kettős kánon kialakulása még véletlenül sem fagyasztotta be a roguelike-ok evolúcióját - voltak, vannak (és lesznek) újabb és újabb, a hagyományoktól így-úgy elbitangoló kísérletek, csak hát ezek között eddig alig akadt olyan, amelyik akár csak hasonló léptékben vonzott volna maga köré ennyire komoly játékos- és fejlesztői közösséget. Enélkül pedig esélyük sincs megbontani a fenti kettős hegemóniát.
Azért egy kivétel csak akad - na vajon melyik? Úgy van; igaz, a (szememben mindenképpen) legendás Linley Henzell Dungeon Crawljának fejlesztése 2004 körül véget ért ugyan (v4.0.0 build 26), és talán nem is büszkélkedhet akkora és annyira aktív közösséggel, de vitán felül van akkora játék, mint a másik kettő. Önálló, epikus, bámulatosan részletgazdag és minden ízében precízen átgondolt műremek, ráadásul néhány fejlesztő számára máig megbecsült inspirációs forrása (Subterrane, Incursion, just to name a few).
Teremtőjével együtt örökbérletet nyert a roguelike-ok Nagy Csarnokába.
Madártávlatból a Dungeon Crawl 'hozd fel'-típusú RL (szemben például a jellemzően 'öld meg' *bandokkal), a cél Zot gömbjének meg-/visszaszerzése. Ezért és néhány más vonása miatt (konzisztens pályák, hatalmas inventory, nincs Város stb.) leginkább hacklike-nak szokás besorolni. Tudtommal ugyanakkor Linley nem merített a Hack kódjából, számos ponton egészen eltérő (és a játékmenetet mélységében befolyásoló) megoldásokat választott, és nem az egészet átallotta rengeteg új, addig sehol nem látott ötlettel és funkcióval megspékelni.
Város ugyan nincs, de a boltokról sem kell végleg lemondanunk. A dungeonban itt-ott vállalkozó szellemű (netán egyszerűen félkegyelmű) kereskedők ütöttek tanyát, ahol azonban semmit nem tudunk eladni. Bármilyen bosszantó, ez a DC koncepciójához tartozik: @ elsősorban a képességeiből és a segítségükkel megszerzett javakból gazdálkodjon, a pénzben kifejezett vagyon ehhez képest szinte tökéletesen mellékes. Ha épp úgy adódik, ezt-azt, kisebb dolgokat (jellemzően tekercseket és potionokat) be tudunk vásárolni (és lementett pályáknak köszönhetően olykor vissdza tudunk nézni, hogy feltöltsük a készletet), de a játék kulcsa az inventory. Amely szívderítően tágas, a DC ugyanis megkülönbözteti a kis- és nagybetűket, a lista így a-tól Z-ig terjedhet. Ha hozzávesszük, hogy a csak eladásra szánt, de amúgy fölösleges cuccokat semmi értelme cipelni, ennyit messze több mint elég. (In fact, sose volt inventory-parám.)
A karaktergeneráláskor rengeteg fajból és kasztból választhatunk, amelyek szinte tetszés szerint kombinálhatók. Ahogy az lenni szokott, mindegyikhez más-más stratégia és taktika illik, úgyhogy csupán néhány szó:
A legtöbb faj ismerős lehet, nem is kell bemutatni őket (a legkésenfekvőbb és legunalmasabb választás itt is az ember). Szokás szerint az első megpróbáltatásokat a robusztusabb jószágokkal a legkönnyebb túlélni: ilyen az Ogre, a regenerálódó Troll, a szarvaival az ellenfelet olykor ráadásképpen lefejelő Minotaur, vagy a masszív felépítésű Hill Orc. Hosszú távú hátrányaik is ismerősek: ezeknek a masszív jószágoknak a többsége az életben nem lesz képes tisztességesen megtanulni varázsolni. Kivételnek számít például a mágikus tehetségű Ogre-Mage, aki üt is, castol is, viszont lassan fejlődik, és eleinte épp ezért elég mimóza szegény. Nagyon ütóképes még a Draconian is: a tüskés farok ráadás támadást ad, idővel lesz breath weaponje, és ahogy fejlődik, úgy lesznek egyre ellenállóbbak a pikkelyei - épp ezért viszont csak búsan nézegetheti a különféle tápos vérteket. A Demigod és a Demonspawn kifejezetten jópofa: előbbi isteni születésének hála hihetetlenül durva alaptulajdonságokkal kezd, de annál lassabban képes fejlődni, az utóbbi (személyes kedvencem) majdnem minden szintlépésnél kap valamilyen hasznos (olykor bosszantó) mutációt. Ritkán látható egzotikum a kizárólag romlott hússal táplálkozó Ghoul, az erős, de gyúlékony Mummy, vagy a kétélű, pusztakezes harcban találékony Merfolk. Tessék bátran kísérletezni.
A hagyományos fantasy-kereteken belül megmaradó kasztok sem okoznak túl nagy meglepetést. A választék a legalapvetőbb kasztokon túl (Fighter, Rogue, Monk és a különféle mágiahasználók) leginkább ezek fantáziadús és ügyesen kiegyensúlyozott keverékeiből áll. A Reaver például Fighter/Venom Mage, a Death Knight vagy Fighter/Necromancer, vagy Fighter/Priest (természetesen halálpap). A papfélék és a mágiahasználók között (és ez a DC egyik remekül kidolgozott novuma) komoly különbség van: a pap varázskönyveket, varázslatokat nem használ (persze, mint gyakorlatilag bárki, útközben ebbe is belenyalhat), hanem másféle játékmechanizmus alapján működő különleges képességeket kap istenétől. Mint fura madarat (és a kezdetben az egyik legtúlélőképesebb kasztot) említeném meg a Berserkert, aki (liturgikusan valószínűleg nem túl kifinomult) vallásos háttere miatt kapja meg a tombolás képességét, és a vele járó megkötéseket. (Nincs is szebb, mint végigpusztítani a vérvörösre vált képernyőt..) Az egyik legszórakoztatóbb kaszt a Transmuter (különféle anyagátalakításokra specializálódott mágus, végeredményben afféle alkimista), aki már viszonylag alacsony szinten is kézigránátként tudja használni a máskülönben egyszeri beszopáson túl semmire nem jó ártó potionöket (Poison, Confusion, miegyéb). A legáltalánosabb kaszt a Wanderer, semmihez se ért valami híresen. Ez konkrétan azt jelenti, hogy ugyan az átlagosnál jobb és sokoldalúbb felszereléssel indulhat, véletlenszerűen kap skilleket, és ezek is elég alacsony szintűek. Nem könnyű dió.
A DC alapjai ugyanolyan egyszerűek és elegánsak, mint a GUIja.
Szerencsére már az alaptulajdonságok sincsenek túlcifrázva, van Str, Int és Dex, ennyi éppen elég is. Szintlépéskor ezek közül egyik-másik olykor nőhet, ritkább, hogy a játékos választhatja, melyik.
A fejlődés a level- és a skill-szisztéma kellemes, könnyen kezelhető keveréke. Szintet lépni bárki tud, nézzük a skilleket:
A szorgalmas henteléssel összegyűjtött XP egyrészt halmozódik, amíg szintlépésre nem kerül a sor, másrészt ugyanezeket a (szabad) pontokat allokálja a program az egyes skillek fejlesztésére. A folyamatra a játékosnak nem sok közvetlen befolyása van: azt kell használni, amit szívesen látna magasabbnak, illetve a fenti képernyőn bármelyik skill fejlesztését ki- és bekapcsolhatja. (Például csörtetősebb karakterrel nem árt már az elején letiltani a Stealth-et, mert az a szimpla mászkálás során is rengeteg XP-t tud benyalni.) Az egyes skillek mellett, zárójelben látható kék szám azt mutatja, hogy mennyi kell még ahhoz, hogy eggyel növekedjen a szintje; ha kilenc, akkor valószínűleg nemrég lépett, ha nulla, akkor pillanatokon belül örömöknek nézünk elébe.
Nos, az alapokat ezzel körülbelül ki is merítettük.
Semmi értelme nem volna akár csak a legnagyobb dobásokat tételesen felsorolni (bizony, megfutamodom). Az ismertető után elinduló travelogue-ból majd amúgy is (túl) sok minden kiderül, úgyhogy itt csak a nekem legszimpatikusabb megoldásokból sorolok föl néhányat, teljesen ad hoc:
Már írtam, hogy a Dungeon Crawl fejlesztését Linley, majd az örökébe lépő csapat egyszer s mindenkorra lezárta - ami végleges csengése ellenére sem akkora katasztrófa: ez a RL kerek, befejezett, többé-kevésbé bugmentes egész. Hála érte.
Azért voltak, akiknek ennyi sem volt elég. Ők fejlesztették ki a kevéske spin-off egyikét, amely a Dungeon Crawl Stone Soup névre hallgat, a v0.3.4-nél tart, és itt a hivatalos honlapja. (A másik az AX-Dungeon Crawl, ennek épp most találtam meg az oldalát, szóval nem állítom, hogy ismerném.)
Aki meg az igazán perverz dolgokra bukik, itt játszhat vagy bámulhatja mások játékát telneten keresztül.
Értékelés: Best of
Platformok: Windows, Mac OS, AmigaOS, DOS, OS/2, és a forráskódból kompilálható Unix/Linux változatokra is - mi kell még?
A Dungeon Crawl hivatalos honlapja itt van, letölteni innen lehet. A grafikus (tileset)változat itt (Windows, Linux). Telneten keresztül erről a honlapról lehet tolni.
Variánsok: A Dungeon Crawl Stone Soup itt lakik, az AX-Dungeon Crawl meg itt.
A Wikipedia is ír a játékról (nem is keveset), a The-Underdogs (remek, de sajnos befagyasztott abandonware site) ismertetője itt olvasható.
Ez egy nagyon-nagyon basic szintű tutorial. De van külön CrawlWiki is, irgalmatlan mennyiségű információval, és egy másik oldal, töméntelen sok spoilerral. Ennyiből már elég messze el lehet jutni.
Végül érdekességképpen: a thread, ahol Linley bejelenti, hogy visszavonul a Dungeon Crawl fejlesztésétől.
Bizony mondom néktek: senki sincs biztonságban. Bármely elhagyatott hűtő mélyén lappanghatnak Megnevezhetetlen Borzalmak. Alig pár hét hűtlen kezelés után már jobb, ha ki sem nyitja az ember az ajtaját, és minden lefekvés előtt elrebeg egy imát, hogy Azok Odabent ma éjjel se szivárogjanak ki.
No de mi van akkor, ha valaki történetesen az Ajtó Sötét Oldalán tengeti napjait, alma, sajt, túró, vagy eper (mindenesetre valamelyik legfeljebb négybetűs ételnemű) bőrében? Akkor ne, soha, akkor se nyissa ki azt a gyanúsan párálló kajásdobozt a sarokban - a 'Töltött káposzta csülökkel' hazudik!
Széleset csúsztam, mint Bence a jégen. Mindegy, ráfogom a nyuszira, ez a hét meg úgyis most kezdődik. Lássuk, mi minden történt.
Kisszínes a hétvégére: Rogue-like: The Magazine. Sajnos eddig mindössze két számot ért meg..
Azért csak kellemes olvasgatást.
A 2005 7DRL Challenge második részébe - ha úgy vesszük -, kizárólag remake került: az egyik egy arcade-klasszikusé, a másik egy nem kevésbé klasszikus PC-s játéké, az utolsó meg (Chris Reuter, egyszer mondom el) egészen különös fába vágja a fejszéjét: komplett NetHack-sequelt írt, szóval harmadik klasszikus is pipa.
Nos, eddig ez a rekordom Berserk!-ben:
Itt az ideje a heti hírmondónak, és mivel eddig ilyen nem volt, ideömlesztem az ehavi összes fejleményt.
Amíg az idei eredmények váratnak magukra, pörgessük végig az eddig contestek befutóit. Mint már elfecsegtem, az úttörő 7DRL tizenöt jelentkezőjéből végül tíz tett le futtatható eredményt az asztalra. Ezek közül most háromra kerül sor.
Tűpárnákat elő. Egy hét izgalmas ücsörgés következik: a mai nappal indult el az idei 7DRL Challenge.
