LEVEL UP! > rogue-like blog

Tény, ami tény, az RL-világot két nagy tömb uralja: egyfelől a rengeteg tagra rúgó, a legeslegpatinásabb tradíciókra (Rogue, Moria) visszatekintő *band-klán, másfelől a  hozzájuk képest neológ, a tolkieni kulisszáknál valamivel áramvonalasabb fantasy-cuccokból öltözködő Hack-gang. A két ág megrögzött, helyenként homlokegyenest ellentétben áll egymással - még jó, hogy ez a játékosokat mákszemnyit sem zavarja.

Persze a kettős kánon kialakulása még véletlenül sem fagyasztotta be a roguelike-ok evolúcióját - voltak, vannak (és lesznek) újabb és újabb, a hagyományoktól így-úgy elbitangoló kísérletek, csak hát ezek között eddig alig akadt olyan, amelyik akár csak hasonló léptékben vonzott volna maga köré ennyire komoly játékos- és fejlesztői közösséget. Enélkül pedig esélyük sincs megbontani a fenti kettős hegemóniát.

Azért egy kivétel csak akad - na vajon melyik? Úgy van; igaz, a (szememben mindenképpen) legendás Linley Henzell Dungeon Crawljának fejlesztése 2004 körül véget ért ugyan (v4.0.0 build 26), és talán nem is büszkélkedhet akkora és annyira aktív közösséggel, de vitán felül van akkora játék, mint a másik kettő. Önálló, epikus, bámulatosan részletgazdag és minden ízében precízen átgondolt műremek, ráadásul néhány fejlesztő számára máig megbecsült inspirációs forrása (Subterrane, Incursion, just to name a few).

Teremtőjével együtt örökbérletet nyert a roguelike-ok Nagy Csarnokába.

A nagy vonalak

Madártávlatból a Dungeon Crawl 'hozd fel'-típusú RL (szemben például a jellemzően 'öld meg' *bandokkal), a cél Zot gömbjének meg-/visszaszerzése. Ezért és néhány más vonása miatt (konzisztens pályák, hatalmas inventory, nincs Város stb.) leginkább hacklike-nak szokás besorolni. Tudtommal ugyanakkor Linley nem merített a Hack kódjából, számos ponton egészen eltérő (és a játékmenetet mélységében befolyásoló) megoldásokat választott, és nem az egészet átallotta rengeteg új, addig sehol nem látott ötlettel és funkcióval megspékelni.

Város ugyan nincs, de a boltokról sem kell végleg lemondanunk. A dungeonban itt-ott vállalkozó szellemű (netán egyszerűen félkegyelmű) kereskedők ütöttek tanyát, ahol azonban semmit nem tudunk eladni. Bármilyen bosszantó, ez a DC koncepciójához tartozik: @ elsősorban a képességeiből és a segítségükkel megszerzett javakból gazdálkodjon, a pénzben kifejezett vagyon ehhez képest szinte tökéletesen mellékes. Ha épp úgy adódik, ezt-azt, kisebb dolgokat (jellemzően tekercseket és potionokat) be tudunk vásárolni (és lementett pályáknak köszönhetően olykor vissdza tudunk nézni, hogy feltöltsük a készletet), de a játék kulcsa az inventory. Amely szívderítően tágas, a DC ugyanis megkülönbözteti a kis- és nagybetűket, a lista így a-tól Z-ig terjedhet. Ha hozzávesszük, hogy a csak eladásra szánt, de amúgy fölösleges cuccokat semmi értelme cipelni, ennyit messze több mint elég. (In fact, sose volt inventory-parám.)

A karaktergeneráláskor rengeteg fajból és kasztból választhatunk, amelyek szinte tetszés szerint kombinálhatók. Ahogy az lenni szokott, mindegyikhez más-más stratégia és taktika illik, úgyhogy csupán néhány szó:

A legtöbb faj ismerős lehet, nem is kell bemutatni őket (a legkésenfekvőbb és legunalmasabb választás itt is az ember). Szokás szerint az első megpróbáltatásokat a robusztusabb jószágokkal a legkönnyebb túlélni: ilyen az Ogre, a regenerálódó Troll, a szarvaival az ellenfelet olykor ráadásképpen lefejelő Minotaur, vagy a masszív felépítésű Hill Orc. Hosszú távú hátrányaik is ismerősek: ezeknek a masszív jószágoknak a többsége az életben nem lesz képes tisztességesen megtanulni varázsolni. Kivételnek számít például a mágikus tehetségű Ogre-Mage, aki üt is, castol is, viszont lassan fejlődik, és eleinte épp ezért elég mimóza szegény. Nagyon ütóképes még a Draconian is: a tüskés farok ráadás támadást ad, idővel lesz breath weaponje, és ahogy fejlődik, úgy lesznek egyre ellenállóbbak a pikkelyei - épp ezért viszont csak búsan nézegetheti a különféle tápos vérteket. A Demigod és a Demonspawn kifejezetten jópofa: előbbi isteni születésének hála hihetetlenül durva alaptulajdonságokkal kezd, de annál lassabban képes fejlődni, az utóbbi (személyes kedvencem) majdnem minden szintlépésnél kap valamilyen hasznos (olykor bosszantó) mutációt. Ritkán látható egzotikum a kizárólag romlott hússal táplálkozó Ghoul, az erős, de gyúlékony Mummy, vagy a kétélű, pusztakezes harcban találékony Merfolk. Tessék bátran kísérletezni.

A hagyományos fantasy-kereteken belül megmaradó kasztok sem okoznak túl nagy meglepetést. A választék a legalapvetőbb kasztokon túl (Fighter, Rogue, Monk és a különféle mágiahasználók) leginkább ezek fantáziadús és ügyesen kiegyensúlyozott keverékeiből áll. A Reaver például Fighter/Venom Mage, a Death Knight vagy Fighter/Necromancer, vagy Fighter/Priest (természetesen halálpap). A papfélék és a mágiahasználók között (és ez a DC egyik remekül kidolgozott novuma) komoly különbség van: a pap varázskönyveket, varázslatokat nem használ (persze, mint gyakorlatilag bárki, útközben ebbe is belenyalhat), hanem másféle játékmechanizmus alapján működő különleges képességeket kap istenétől. Mint fura madarat (és a kezdetben az egyik legtúlélőképesebb kasztot) említeném meg a Berserkert, aki (liturgikusan valószínűleg nem túl kifinomult) vallásos háttere miatt kapja meg a tombolás képességét, és a vele járó megkötéseket. (Nincs is szebb, mint végigpusztítani a vérvörösre vált képernyőt..) Az egyik legszórakoztatóbb kaszt a Transmuter (különféle anyagátalakításokra specializálódott mágus, végeredményben afféle alkimista), aki már viszonylag alacsony szinten is kézigránátként tudja használni a máskülönben egyszeri beszopáson túl semmire nem jó ártó potionöket (Poison, Confusion, miegyéb). A legáltalánosabb kaszt a Wanderer, semmihez se ért valami híresen. Ez konkrétan azt jelenti, hogy ugyan az átlagosnál jobb és sokoldalúbb felszereléssel indulhat, véletlenszerűen kap skilleket, és ezek is elég alacsony szintűek. Nem könnyű dió.

Rendszer és fejlődés

A DC alapjai ugyanolyan egyszerűek és elegánsak, mint a GUIja.

Szerencsére már az alaptulajdonságok sincsenek túlcifrázva, van Str, Int és Dex, ennyi éppen elég is. Szintlépéskor ezek közül egyik-másik olykor nőhet, ritkább, hogy a játékos választhatja, melyik.

A fejlődés a level- és a skill-szisztéma kellemes, könnyen kezelhető keveréke. Szintet lépni bárki tud, nézzük a skilleket:

A szorgalmas henteléssel összegyűjtött XP egyrészt halmozódik, amíg szintlépésre nem kerül a sor, másrészt ugyanezeket a (szabad) pontokat allokálja a program az egyes skillek fejlesztésére. A folyamatra a játékosnak nem sok közvetlen befolyása van: azt kell használni, amit szívesen látna magasabbnak, illetve a fenti képernyőn bármelyik skill fejlesztését ki- és bekapcsolhatja. (Például csörtetősebb karakterrel nem árt már az elején letiltani a Stealth-et, mert az a szimpla mászkálás során is rengeteg XP-t tud benyalni.) Az egyes skillek mellett, zárójelben látható kék szám azt mutatja, hogy mennyi kell még ahhoz, hogy eggyel növekedjen a szintje; ha kilenc, akkor valószínűleg nemrég lépett, ha nulla, akkor pillanatokon belül örömöknek nézünk elébe.

Nos, az alapokat ezzel körülbelül ki is merítettük.

Egy csokor feature

Semmi értelme nem volna akár csak a legnagyobb dobásokat tételesen felsorolni (bizony, megfutamodom). Az ismertető után elinduló travelogue-ból majd amúgy is (túl) sok minden kiderül, úgyhogy itt csak a nekem legszimpatikusabb megoldásokból sorolok föl néhányat,  teljesen ad hoc:

• Az ellenfelek hullája nem csak ott marad a padlón, hanem idővel a csontig mállik. Ezt persze nem kell megvárni. Az élelmes @ fel is kockázhatja (jó lesz nasinak, már persze ha el nem rohad a hátizsákban), a vallásos feláldozhatja, ha meg Transmuter a szentem, bűzös löttyöket desztillálhat belőlük.
• Az isteneket érdemes komolyan venni. A pantheon tucatnyi tagjának mind-mind egyéni ízlése van: van, amelyik csak az oltáránál fogadja az áldozatokat, van, amelyik mindenhol; van, aki az égő dög szagát szereti, a finnyásabbja csak a varázstárgyakat; van, aki kifejezetten a mágusokat utálja, van, akinek mindegy, kit öl meg szorgos híve, van, aki kifejezetten utálja a vérontást, és persze van, akinél minden mindegy, szeszélyes, mint a széljárás. Ennek megfelelően változatos a jutalmazás is. Amiben egytől egyig egyetértenek: roppantmód rühellik, ha elhanyagolják őket. És ne legyenek illúzióink: ugyan a hitet meg lehet tagadni, csak úgy, vagy valamelyik másik hatalom kegyeiért cserébe, a hűtlenséget a legjámborabb istenség sem fogja annyiban hagyni.
• Ugyan a Dungeon Egy és Oszthatatlan, úgy az ötödik-hatodik szint környékén megjelennek a különféle tematikus alszintek (az egyik első ilyen például az 'Orcish Mines', vagy az állatokra és fenevadakra specializálódott 'The Lair'), sőt az alszintekből nyíló alszintek. Ezekben éppolyan jól lehet tápolni, mint megpusztulni - de legalább előre sejtjük, mivel kerülhetünk szembe..
  

Hibridek és mutációk

Már írtam, hogy a Dungeon Crawl fejlesztését Linley, majd az örökébe lépő csapat egyszer s mindenkorra lezárta - ami végleges csengése ellenére sem akkora katasztrófa: ez a RL kerek, befejezett, többé-kevésbé bugmentes egész. Hála érte.
Azért voltak, akiknek ennyi sem volt elég. Ők fejlesztették ki a kevéske spin-off egyikét, amely a Dungeon Crawl Stone Soup névre hallgat, a v0.3.4-nél tart, és itt a hivatalos honlapja. (A másik az AX-Dungeon Crawl, ennek épp most találtam meg az oldalát, szóval nem állítom, hogy ismerném.)

Aki meg az igazán perverz dolgokra bukik, itt játszhat vagy bámulhatja mások játékát telneten keresztül.

Értékelés: Best of

Platformok: Windows, Mac OS, AmigaOS, DOS, OS/2, és a forráskódból kompilálható Unix/Linux változatokra is - mi kell még?