Többször volt már szó arról, milyen elemi viták tudnak dúlni máig olyan kérdések körül, mint 'mifene is a roguelike?', illetve adott, roguelike-nak tűnő tárgy valóban (szívből, igazán) roguelike-e, avagy sem.
Ezekbe a vitákba most kivételesen nem megyek bele. Nem mintha különösebben meddőek lennének (nyilván leginkább azok a fejlesztők vesznek részt bennük, akik elvi vitáiktól nem éppen függetlenül hegesztik az újabb és újabb játékokat), hanem mert egy olyan megoldást szeretnék ismertetni, amely már most is segíthet eligazodni a dzsungelben.
A 'roguelikeness value'
Régebben már írtam a roguelike körüli definíciós purparléról (sőt, Jeff Laittel is futottunk erről egy kört). Összefoglalva, jelenleg két jelentős definíció van játékban. Az elsőt a Temple of the Roguelike adta ki (itt olvasható), majd nem sokra rá megjelent egy módosított változat is, a berlini interpretáció (a Cabal of Elite Roguelikers kiadásában). Annyiban mindkettő megegyezik, hogy magas, közép és alacsony prioritású jellemzőket különböztetnek meg, és egy-egy játék minél több, illetve minél magasabb szintű követelményt teljesít, definíció szerint annál inkább roguelike.
Nos, ez eddig ugye pontosan a meleg víz feltalálása: egy dolog minél jobban megfelel az alma definíciójának, annál inkább mondhatom almának. Mi a fenére lesz ez jó nekünk?
Már a Temple of the Roguelike definíció eredeti posztjához írt kommentekben is felvetődött, hogy a kritériumokhoz pontszámokat rendelhetünk, az így kapott pontok alapján kapott mérőszám (a 'roguelikeness value', amit előszeretettel fordítanék inkább 'RL index'-nek) pedig már csak-csak elmond valamit az adott játékról.
A Stone Soup mérőszáma például így alakul:
Magas szintű kritériumok (3p): Véletlenszerűen generált környezet - hogyne; permadeath - tanúsítom; körökre osztott játékmenet - igen; minden parancs bármikor elérhető - így van; nemlineáris - igen.
Közép szintű kritériumok (2p): felfedezés - rengeteg; egyetlen játékos karakter - egy szál; bőséges tartalom - abszolút; nem triviális világ- és tárgyinterakciók - hogy a fenébe ne.
Alacsony szintű kritériumok (1p): meredeken emelkedő nehézségi szint - egyértelmű; ellenfelek játékosként viselkednek - igen; karakterközpontú megjelenítés - igen; és végül: hack n' slash játékmenet - ó igen.
RL index: 27/27
Nyilván nem véletlen, hogy a Crawl tökéletesen teljesít. Ennyiben rossz példa és kivételnek számít - a GearHead értéke például 22/27, ez bőven jó, de az erősen rendhagyó Dwarf Fortress is 19/27-et ér el. Sőt, a súlyozott kritériumok mellett még az egyre inkább terjedő többkarakteres roguelike-ok is zsíros pontszámokat érhetnek el (pedig sokszor inkább hasonlítanak a hagyományos cRPG-kre, mint amilyen például a Bard's Tale- vagy a Wizardry-sorozat volt). Viszont viccből kiszámoltam a multiplayer Quake III mutatóját is, némi jóindulattal 11/27 lett.
Mire jó (és mire nem)
A roguelikeness value-t egyelőre tudtommal csak a Temple of the Roguelike használja, ők viszont igen következetesen, és természetesen ragaszkodnak a saját definícióhoz.
A mérőszám alapján kifejezetten jól be lehet lőni, hogy az adott játék mennyire követi egyrészt a régi, meghatározó roguelike-vonalat (Moria, Angband, NetHack stb.), illetve a manapság mainstreamnek tekinthető játékokat (Crawl, DoomRL, mifene). Azaz ha valaki az 'új, de mégis a régi' jegyében keresgél új játékot, ez alapján jól eltájékozódhat.
Ennél többet a mérőszám (pontosabban a mögötte álló, végtelenül formális definíció) nem mond. Például azt sem, hogy a letöltött, minden szempontból telivér roguelike jó és ötletes játék lesz, vagy összecsapott, lapos kontármunka.
És még egyvalamire biztos nem alkalmas: erre hivatkozva nem lehet kiebrudalni ezt vagy azt a játékot a nagy közös pixisből.
